Törvény módosító javaslat (FRISSÍTVE!)

A Villanypára Egyesület az alábbi törvény módosító javaslatot teszi közzé. Egyben felhívja a figyelmet arra hogy az itt tárgyalt módosítások a törvénytervezet által okozott károk enyhítésére tett minimumot tartalmazzák.

Nem lehet egy egész ipar, és kereskedelmi ágat úgy szabályozni hogy nem ülnek le egyeztetni sem a gyártók, sem a forgalmazók sem a törvénytervezetben érintett felhasználók képviselőivel. A jövőbe vetett hittel, a demokráciába vetett bizalommal, a jogainkért és a még dohányzó embertársainkért aggódva adjuk mindezt közre, egyben várjuk és reméljük, hogy országgyűlési képviselők támogatják kezdeményezésünket.

Ami a műsorból kimaradt

Pifkó Krisztián - RTLMa reggel az RTL Klub reggeli műsorának volt vendége Pifkó Krisztián, egyesületünk szóvivője, akinek lehetősége volt bemutatni az egyesület álláspontját is elektromos cigaretta kérdésében. A műsoridő erősen korlátozott volt, ezért sok gondolat nem került elmondásra. A továbbiakban ezeket közöljük.

Civil vélemény törvénytervezethez

2015. október 20-án jelent meg a "az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról" tervezet, melyhez 2015. október 21-ig van mód véleményt fűzni. Az alábbiakban a Villanypára Egyesület véleményét tesszük közzé, melyet az érintetteken kívül a parlamenti frakciók számára is megküldtünk.

EVP 2015 - pillanatfelvétel

Beszéd az EVP 2015 európai elektromos cigaretta használói demonstráció-sorozat 2015 május 29-i budapesti állomására. Alapos és körültekintő, éppen ezért terjedelmes anyag, amelyet bátran ajánlunk mindenkinek, aki "képbe akar kerülni" az elektromos cigaretta tárgyában. Pifkó Krisztián írása