EVP 2015 - pillanatfelvétel

Tartalomjegyzék
EVP 2015 - pillanatfelvétel
Bevezető
Pletykák és álhírek
2012: Nem tudunk eleget...
2013: Kapu a dohányzáshoz...
2014: Jaj, a nikotin...
2015: Ugyanolyan káros...
Bónusz pletykák
A dohány-direktíva (TPD)
V. Befejezés

II. Bevezető

Nem fogok arról beszélni, hogy mi is az az elektromos cigaretta, és miért jó, ezt manapság már csak az nem tudja, akit nem érdekel. Arról fogok beszélni, hogy milyen hazugságokkal próbálják világszerte lejáratni az elektromos cigarettát, és arról fogok beszélni, hogy a közelgő európai szabályozás milyen veszélyekkel és hátrányos következményekkel járhat, ha nem elég körültekintően kezelik azt.

Mint minden valamirevaló találmány, az elektromos cigaretta is fenekestül felforgatta a világot. Felkavarja az állóvizet, status quokat borogat, új értelmet ad régi kifejezéseknek, lehetőségeket teremt, vagy éppen elavulttá tesz más termékeket, piacokat rendez át. Éppen ezért nem szabad, sőt, óriási hiba pusztán a kényelmes, megszokott alapokra helyezkedve vizsgálni az e-cigaretta jelenségét és annak a világra gyakorolt hatását, a benne rejlő lehetőségeket.

Nem állíthatjuk pellengérre a dohányzás mumusa mellé, mert az e-cigaretta használói nem dohányoznak, sőt, pont a dohányzás rabságából menekültek, vagy épp próbálnak menekülni. A dohányzás és annak káros következményei ellen való küzdelem a valaha volt legütőképesebb szövetségesét kapta az elektromos cigaretta képében, mottója pedig egészen újszerű: "relatív kockázatcsökkentés". Mert voltaképp erről van szó: megtartani a dohányzás önmagában ártalmatlan rituáléit, egyúttal megszabadulva annak borzasztó egészségügyi következményeitől, a lehető legkisebb szintre csökkentve a kockázati tényezőket.

A dohányzás visszaszorításáért küzdő személyek és szervezetek azonban sajnos ezzel az új jelenséggel szemlátomást nem tudnak mit kezdeni. Számukra (tisztelet a kivételnek, mert azért ilyenek is akadnak), számukra a dohányzás egy fekete vagy fehér kérdés, világképükbe úgy tűnik nem fér bele egy harmadik opció lehetősége. A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, és egy kalapács mindent szögnek néz, így aztán nem meglepő, hogy a dohányzás visszaszorításáért küzdő szervezetek végtelen jó szándékukban most a fürdővízzel a gyereket is kiöntenék. Szövetséges helyett ellenséget, megoldás helyett problémát látnak. Valahol útközben mintha elfeledkeztek volna az eredeti céljukról: csökkenteni a dohányzó emberek számát. Mit csinál az elektromos cigaretta? Csökkenti a dohányzó emberek számát. A dohányzás visszaszorításáért való küzdelem mozgalma addig gondolhatná, hogy van valami beleszólása egy ember életébe, amíg az dohányzik. Mi, elektromos cigaretta használók nem dohányzunk, sőt, büszkék vagyunk rá, hogy nem dohányzunk.

A józan ész azt diktálná, hogy a két csoport között ezzel is meg is szűnik a kapcsolat, vagy a legjobb esetben is érdeklődve tekint ránk a tisztelt leszoktató mozgalom, hogy hátha tanulhat tőlünk valami újat, egy kis vérfrissítés esetleg az öreg motorosoknak, de sajnos nem ez történik. Mi történik ehelyett? Arrébb teszik a célszalagot. Eddig elég volt nekik, ha az ember nem szívta többé az égetett dohány füstjét, de most, hogy ezt olyan módon oldjuk meg, amely nem szerepel a kis listájukban, mint üdvös módszer, hirtelen ez már nem elég többé. Legyen az ember nikotin-absztinens, most ez az új jelszó. Hogy miért? Mert ha nem, hát az is függőség. Szeretném emlékeztetni őket, hogy a dohányzás visszaszorítása volt az eredeti céljuk, nem pedig a függőségek felszámolása.

Tételezzük fel, hogy a kedvenc napilapomat csak a gyorsforgalmi út túloldalán tudom beszerezni, és nincs zebra sem. Minden nap átrohanok a száguldó autók között, és barátom, Visszaszorító Vencel joggal vágja a fejemhez, hogy "ember, egyszer meg fogsz halni amiatt a hülye napilap miatt". Egy nap megnyílik egy újságos az út ezen oldalán, sőt, már az interneten is meg tudom rendelni szeretett sajtótermékemet. Békésen olvasom tehát továbbra is a kedvenc napilapomat, de most már a biztos életveszély nélkül. Barátom, Visszaszorító Vencel pedig ezzel fordul hozzám: "ember, ne olvasd már azt a hülye újságot, elvághatod az ujjad a lapokkal". Kedves Visszaszorító Vencelek, elgurult a gyógyszeretek?

Függő az az ember, aki reggelente kávézik, függő az, aki rendszeresen sportol, függő az, aki hétvégenként a számára kedves csapatnak szurkol, függő az, aki minden nap megnézi a kedvenc sorozatát a televízióban, de még függő az is, aki esetleg imádja Bach, vagy épp az Einstürzende Neubauten zenéjét. A társadalomra nem veszélyes, szabadon választott függőségek nem ezen szervezetek vadászterületei, hanem az ember magánügye. Súlyos szereptévesztésben van az az intézmény, amelyik ezt másképp gondolja.

Játsszunk el a gondolattal, hogy létezik egy nagy zöld gomb, amelyet ha megnyomnának, akkor mintegy varázsütésre, negatív következmények nélkül, örökre eltűnne a világról a dohányzás. Vajon megnyomnák-e ezt a gombot a dohányzás visszaszorításáért küzdő intézmények hivatalnokai, abban a tudatban, hogy másnap már nem kell bemenniük dolgozni, nincs több külföldi konferencia, nincs több vaskos állami és gyógyszeripari támogatás, nincs több tévészereplés? A választ mindenki döntse el magában.

Félreértés ne essék, nem szeretném a dohányzás visszaszorításáért küzdő intézmények érdemeit kisebbíteni, szó sincs róla. De az elektromos cigaretta vegzálásával egy nagyon csúnya, tudathasadásos, védhetetlen öngólt lőttek maguknak.

Ebben a fekete-fehér, igen-nem játszmában pedig ott ragadtak középen a szabályozó és jogalkotó testületek, amelyeknek az lenne a feladata, hogy valami rendszert vigyenek a káoszba, de kinek higyjenek? Annak a lelkes, de maroknyi embernek, akik szabad idejükben kiállnak az elektromos cigaretta mellett, és az őket igazoló több tucatnyi felmérésnek és tanulmánynak, vagy a közmegbecsülésnek örvendő, akadémiai titulusokkal megtűzdelt dohányzásvisszaszorítóknak, akik közpénzt, ipari támogatást és befolyást nem sajnálva módszeresen ágálnak az elektromos cigaretta ellenében?

Meggyőződésem, hogy a legvégén a maroknyi ember, a józan ész és a tudományos bizonyítékok igaza fog érvényesülni, mert nem a sötét középkorban élünk, hogy az ismeretlentől való félelemből táplálkozó ostoba elutasítás hosszú távon fenntartható legyen. De az odáig vezetű út rögössége a már említett szabályozó és jogalkotó testületek nyitottságán múlik majd.