Áttekintő tanulmány az elektromos cigarettáról

Az ÁNTSZ munkacsoportot alakított az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet bevonásával, melyben részt vettek tudományos háttérintézményei, a NEFI DF , az OKK , ezen belül az OKBI és az OKI is. A munkacsoport célja, hogy saját kutatások és az elérhető nemzetközi tudományos szakirodalom alapján feltárja az elektronikus cigarettával összefüggő lehetséges egészségkockázatokat, illetve elemezze az egészséghatásokat.

A munkacsoport 2015. november 2. dátummal „Az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok” címmel publikálta megállapításait.

Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a dokumentum hemzseg a tudománytalan csúsztatásoktól, a részinformációktól, a tényeket elferdítő állításoktól és arányhamisításoktól. Összességében méltatlan az azt jegyző intézményekhez, a beléjük vetett közbizalomhoz.

A „nemzetközi tudományos szakirodalom” helyett néhány – esetenként elavult – tanulmány részbeni felhasználása, „feltárás” és „elemzés” helyett egyoldalú rémhírkeltés valósult meg. Jól látható módon nem a kutatások eredményeinek összegzése történt, hanem az előzetesen felállított koncepcióhoz kerestek tanulmány részleteket.

Jelen dokumentumban részletesen vizsgáljuk a fenti produktum hibáit, melyek cáfolatán keresztül az elektromos cigaretta témakörében a valóban irányadó nemzetközi szakirodalom eredményeit mutatjuk be, valamint magát az elektromos cigarettát és a használat jellemzőit vesszük sorra.

Amikor az elektromos cigarettáról, hatásairól, jellemzőiről beszélünk, fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy a készülék használói szinte kivétel nélkül, minden esetben előzőleg dohányoztak. A dohányzást, mint káros szenvedélyt cserélték le erre az alternatívára, nem pedig dohányzó előélet nélkül döntöttek az elektromos cigaretta használat mellett. Éppen ezért mindenféle összehasonlítás is a dohányzáshoz képest korrekt.

Áttekintés az elektromos cigarettáról (5 MB, PDF)
Ebben a dokumentumban részletesen vizsgáljuk az ÁNTSZ munkacsoportja által publikált tanulmány hibáit, melyek cáfolatán ...

Áttekintő tanulmány az elektromos cigarettáról