Áttekintő tanulmány az elektromos cigarettáról

Jelen dokumentumban részletesen vizsgáljuk az ÁNTSZ munkacsoportja által publikált tanulmány hibáit, melyek cáfolatán keresztül az elektromos cigaretta témakörében a valóban irányadó nemzetközi szakirodalom eredményeit mutatjuk be, valamint magát az elektromos cigarettát és a használat jellemzőit vesszük sorra.

Legfrissebb tanulmányok

Legfrissebb tanulmányokMostanában számos sajtóhír, szakértő hivatkozik a legfrissebb kutatási eredményekre, miközben elavult, már meghaladott állításokat fogalmaz meg. Az alábbiakban összefoglaljuk a valóban legfrissebb eredményeket.

Ajándékozz egészséget!

Ajándékozz egészséget!Itt a karácsony és ennek apropóján azt gondoljuk, hogy sokan vannak, akik dohányos ismerősüket az egyik legnagyobb ajándékkal lepnék meg: Az egészséggel.

Egyesületünk összefogott a forgalmazókkal és közösen összeállítottunk olyan készleteket, amelyeket jó szívvel tudunk mindenki figyelmébe ajánlani, aki még csak most ismerkedik az elektromos cigarettával.

Hogyan kezdj neki?

Ahhoz, hogy valaki sikerrel álljon át a hagyományos cigarettáról az elektromosra, ahhoz nincs szükség különösebb akaraterőre, kitartásra. Mindössze nyitottnak kell lenni egy kicsit. Sokan sokféle tapasztalattal bírnak, de általánosságban elmondható, hogy aki "normális", "használható" eszközzel próbálkozik, az ha teljes sikert nem is mindig, de legalább részsikereket elér.

A kulcs maga az eszköz. Ha ez nem jó, akkor csak kínlódás, csalódás van. Az elektromos cigarettázáshoz kétféle dologra van szükség: Az egyik maga az eszköz, ami egy akkumulátor és egy olyan készség, ami a folyadék párologtatását végzi, valamint maga a folyadék. Ez utóbbit hívjuk liquidnek, míg előbbi maga az elektromos cigaretta.

Amit én kezdőknek javasolnék, az az ár minőség viszony miatt mindenképpen valami eGo kompatibilis eszköz. A cigarettához képest ez nagyobb méretű, de ez az a terület, ahol igenis számít a méret. (Csak érdekesség, hogy az elektromos cigaretta ugyan nagyobb, ha egy szál cigarettához viszonyítjuk, de kisebb ha egy egész doboznyihoz.) Az akkumulátorokról általánosságban igaz, hogy a teljesítménnyel arányosan növekszik a méretük. A belépő szintű akku, amely olyan dohányosnak jó, aki napi egy doboz dohányzást akar kiváltani, 650mAh-ás. Ebből léteznek feketék, fehérek és mintásak is. Hölgyeknek ez utóbbit szoktam javasolni. Áruk változó, de nagyságrendjében 3,700.- Ft körül kezdődnek.

Hölgyeknek Uraknak

Flower Girl Red 650mAh
3,642.- Ft. Pl.: itt

eGo Mini Kék 650mAh
4,000.- Ft. Pl.: itt

Szükség lesz természetesen töltőre is hozzá, amely általában USB csatlakozót igényel, vagy egy 220V-os USB átalakítót. Ezek ára 1,000.- és 1,500.- Ft. körül mozog.

USB töltő pl. itt, vagy itt - 220V-os átalakító pedig itt, vagy itt.

Kell még egy ún. patron, amely a folyadékot (liquidet) tartalmazza és amely a gőzt állítja elő. Ebből millió féle van. Olyat érdemes venni, amelynek a fűtőszála (kazánja) cserélhető. Én megbízhatósága miatt a Halmizer Evolution-t (más néven pl. Helix) szoktam javasolni. Ez egy nagyon bevált, megbízható patron. Kapható színesben is és az ára is barátságos.

Hölgyeknek Uraknak

Halmizer Evolution piros 1.8 Ohm
1,742.- Ft. Pl.: itt

Helix V3
1,900.- Ft. Pl.: itt

Hozzá való kazán: itt, vagy itt.

Úgy lehet kalkulálni, hogy a kezdeti megvásárlást követően átlagban havonta egy kazánra lesz szükség.

Fontos tudni, hogy az akkumulátor feszültsége és a kazán (patron) ellenállása összefüggésben áll. 3,7V-os akkuhoz 1,8Ohm-os kazán való. (A fenti linkeken egymáshoz tartozó eszközöket válogattam össze!)

Az is fontos, hogy a forgalmazók általában ún. szettekbe összecsomagolnak összetartozó eszközöket. Ráadásul ezeket csomagban kedvezménnyel adják:

Hölgyeknek Uraknak

V42 Ladies Economy Red
5,942.- Ft. Pl.: itt

eGo Mini Helix Kék Starter
7,300.- Ft. Pl.: itt

A másik szükséges dolog a liquid.

Erről azt fontos tudni, hogy különféle ízesítésekben kapható, de egyik sem lesz olyan, mint a cigaretta. Már csak azért sem, mert nincs benne pl. kátrány. Vannak hasonló dohány ízek, de nincs általános érvényű szabály. Itt sajnos csak a próbálgatás segít. Bizony meg kell kóstolni.

Ráadásul ahogy elhagyja a dohányos a cigarettát, az ízlelése is változik és ezért az is könnyen lehet, hogy ami két hete még ízlett, az ma már nem. Nem egyszerű dolog. Éppen ezért azt javaslom, hogy kezdetben csak kisebb (10ml) mennyiségeket rendeljünk és bizony próbáljunk ki 5-10 ízt is.

Liquidet millió helyen lehet vásárolni (Google a barátod!), de a liquidnek egy fontos tulajdonsága annak nikotin tartalma. Ma magyarországon a nikotin tartalom engedélyezettsége zavaros. (Lásd írásunkat!) A forgalmazók nem igazán merik tartani, mert félnek a hatósági eljárásoktól. Egy helyről azonban - bár ez nem magyar cég - magyar nyelvű webáruházban is tudsz nikotin tartalmú liquidet rendelni. Innen. Nekem személy szerint innen az RY3 kimondottan ízlett.

A feltüntetett mg értékek a nikotin tartalmat jelzik. Ha "kék" cigarettát szívtál eddig, akkor a 12mg-os való neked. Azzal fogsz tudni könnyebben átállni, mert abban van annyi nikotin, amennyit eddig a cigarettából szereztél meg. Ha gyengébbet szívtál, én személy szerint akkor is a 12mg-os töménységűt javaslom. (Majd legfeljebb kevesebbet gőzölsz.)

Ha mindezek egyben vannak, akkor gőzre fel! Az a jó, ha akarod az elektromos cigarettát a cigi helyett, de nem éled meg kényszerként. Ha "kell", akkor gyújts rá, ha meg bírod állni, akkor inkább pöfékelj párat az elektromossal! Ha csak egy hetet elvagy cigaretta nélkül, akkor már nagyon fogod érezni, hogy mennyire más is a világ cigaretta nélkül.

Remélem segítettem.

Dovi

Ne feledd, hogy mások tapasztalatait is érdemes elolvasnod a fórumban. Meg úgy egyáltalán. Sok segítőkész embert találsz ott.

Nyilatkozat: Eléggé el nem ítélhető módon, jelen sorok elkövetéséért és megjelentetéséért annak írója semmiféle ellentételezésben nem részesült. Ezt természetesen az érintett fájlalja leginkább. :-) Azért azt, illetve azokat javasoltam, amelyek ott fenn vannak, mert szerintem azok a legalkalmasabbak.

A nikotin átka és áldása

Amit tudni illik minden (volt) nikotinfüggőnek függősége tárgyáról...

Midore vapertársunk az alábbi anyagban összefoglalta azokat az ismereteket, amelyet a nikotinról, annak hatásairól tudnunk kell(ene).

Egyesületi tagfelvétel

Kedves Érdeklődők, leendő egyesületi tagok!

A Villanypára Egyesület örömmel jelenti be, hogy sok megpróbáltatás, és bürokratikus útvesztő után, e héttől végre hivatalosan is fogadhatunk tagságot.

Néhány napja végleg lezártuk és magunk mögött hagytuk azokat az akadályokat, melyek az elmúlt hónapokban gátoltak minket az adószám és bankszámlaszám megszerzésében. Néhány szó a tagfelvételről:

Az Egyesület tagja lehet minden magyar állampolgár, aki betöltötte a 18. életévét, a belépési nyilatkozatban elfogadja az Egyesület alapszabályzatát, vállalja a tagsági viszonyból eredő kötelezettségeket, erkölcsileg támogatja az egyesületi célkitűzések megvalósítását.

Az éves tagdíj személyenként 5.000 Ft.

A tagságért folyamodni a Belépési nyilatkozat kitöltésével és elpostázásával lehet.
(Kérünk mindenkit jelentkezése előtt olvassa el Alapító okiratunkat, alapszabályainkat)
Postacímünk: 6766 Dóc, Petőfi u. 9.

A dokumentum elküldésétől számított 10 munkanapon belül a tagdíjat is el kell utalni a következő számlaszámra:
Erste Bank 11600006 - 00000000 - 61394438

A jelentkezési lap és a tagdíj beérkezése után néhány nappal kipostázásra kerül a tagságot igazoló kártya elektronikus formában.

Ha a tagfelvétellel kapcsolatos kérdés merülne fel, örömmel válaszolunk elérhetőségeinken.

Tények és tévhitek - az elektromos cigaretta margójára

Jelen írásnak nem célja, hogy a hazai sajtóban mostanában megjelent cikkekre, állításokra cáfolatot nyújtson, vagy minősítse azokat. Az egyedüli cél a korrekt tájékoztatás. Elviekben felnőtt, döntéshozásra képes emberek vagyunk, hiszen szavazhatunk is! :-)

Egy másik tanulmány

A Bostoni Egyetem (Boston University School of Public Health - BUSPH) új (2010 decemberi) tanulmánya szerint az elektromos cigaretták - ezek olyan, akkumulátorral működő elektromos eszközök, melyek dohány és égéstermék nélkül termelnek porlasztott nikotintartalmú (vagy nikotinmentes) párát - használata sokkal biztonságosabb a hagyományos cigarettánál.