24 óra alatt, több, mint ezren írták alá

24 óra alatt, több, mint ezren írták alá azt az on-line petíciót, mely az elektromos cigaretták nikotinos utántöltőinek szabad forgalmazhatósága mellett foglal állást. A szövegben az egészségügyért felelős államtitkárság közleményének jogértelmezése ellen tiltakoznak, mely úgy foglal állást, hogy az elektromos cigaretta nikotin tartalmú utántöltője farmakológiai hatása révén gyógyszernek minősül és annak forgalmazására a gyógyszertörvény vonatkozik1. Rámutatnak, hogy a 2005. óta változatlan törvényi rendelkezéseknek ebben az új értelmezésében, a tiszta víz és a napsütés is ilyen elbírálás alá kell, hogy essen.

A kezdeményezéshez csatlakozott az elektromos cigaretta használóinak egyesülete. Véleményük és tapasztalataik szerint az eszköz valós alternatívát nyújthat a dohányzás helyett, annak káros hatásai kizárólag a nikotinra korlátozódnak. Rámutatnak, hogy éppen a függőségért felelős nikotin lehetséges jelenléte segíti a cigarettát letenni vágyókat, hogy gyors eredményeket érjenek el, míg tapasztalataik szerint később az elektromos cigaretta is könnyedén letehető.

Hazánkban az elmúlt években, a cigaretta árának változásával és az elektromos cigaretták minőségi fejlődésével párhuzamosan vált egyre ismertebbé és elfogadottabbá az elektromos cigaretta, mint a dohányzás helyetti alternatíva. Hatásait átfogóan vizsgáló magyarországi tanulmány nem készült, de a nemzetközi gyakorlatban már számos kutatás bizonyította, hogy a dohányzók számára hatékony alternatíva lehet az elektromos cigaretta.

Egy 2006-ban, ausztriában, O. Univ.-Prof. Dr. Bernd Mayer2 által jegyzett tanulmány az alábbiakat állapítja meg: „Mint a többi nikotinpótló készítmény esetében, az elektromos cigaretta toxicitása is a nikotin hatásaira korlátozódik. Itt nem megy végbe égésfolyamat, nem jelennek meg a dohányfüstben jelenlévő toxikus és mindenekelőtt rákkeltő anyagok. Az egészségkárosító kockázat ezért lényegesen alacsonyabb, mint a dohánytermékek fogyasztásakor. Eltekintve a nikotintartalomtól, az elektromos cigaretta toxikológiailag ártalmatlannak értékelt.”  3

A petíció utal arra, hogy az államtitkárság állásfoglalása abban a tekintetben is aggályos, hogy a magyarországi felhasználókat és forgalmazókat hozza hátrányos helyzetbe, illetve lehetetleníti el, miközben az EU-ban az áruk szabad mozgásának irányelvei alapján akár az eszközök, akár az utántöltő folyadékok szabadon beszerezhetőek.

A petíció elérhető az elektromos cigaretta felhasználóinak oldaláról, a http://vaper.hu címről, vagy az alábbi linkre kattintva: A nikotin tartalmú e-cigaretta utántöltők szabad forgalmazhatóságáért


  1. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság közleménye
  2. A tanulmány eredetiben: http://www.aerzteinitiative.at/RuyanGutachten.pdf
  3. A tanulmány kivonata magyar nyelven: http://vaper.hu/info/tanulmany.html
24 óra alatt, több, mint ezren írták alá